Januári kerti teendők

Olvasási idő: 4 perc

Tervezés? Hagyományos? vagy Hagyományos permakultúrás?

A január épp megfelelő arra, hogy újult lendülettel vessük bele magunkat a jövő tervezgetésébe. Nem kivétel ez alól a veteményesünk, kiskertünk megtervezése sem. Van időnk átgondolni, hogy mit és milyen formában szeretnénk a kertben látni. Eldönthetjük, hogy szép hagyományos vagy organikus kertben szeretnénk nevelni a növényeinket. Lekeríthetünk egy területet, melybe szép sorba katonás rendbe elveteményezzük, amit csak szeretnénk, megpróbáljuk távoltartani az élősködőket permetezéssel, vagy esetleg megfontolhatjuk, hogy egy régi típusú kertműveléshez térünk vissza, mely alkalmazza az évszázados tapasztalatokat.

Természetes, hogy a két képen is szembetűnő a különbség, a normál veteményezés egy szép rendezett kert hangulatát tükrözi, míg a permakultúrás ültetés kissé kaotikussá varázsolhatja a területet.

A permakultúra-kert lényege, hogy zártláncú és önfenntartó rendszerben termelődnek meg az élelmiszerek, melyben állatok, növények és mikroorganizmusok élnek és működnek együtt. Az organikus kert gyakorlatilag önmagát tartja fent. A biodiverzitás megőrzését, létrehozását, tehát minél többféle növény- és állatfaj tartását jelenti egy helyen.

Ebben a kultúrában nincs szükség vegyszeres permetezésre. A kártevők nagy részét természetes ellenségeik pusztítják el, ami óriási előny a környezetkímélés, egészségmegőrzés szempontjából.  Az organikus permakultúra-kert önmagát tartja fent, nekünk csak annyi dolgunk van, hogy trágyázzunk, ültessünk, locsoljunk és végül learassuk a „babérokat”.

Kerti ökoszisztéma

A legkisebb kertben is megvalósítható, amennyiben a kerttulajdonos szigorú és jól végiggondolt figyelmet fordít a tervezésre és használja az évszázados tapasztalatokon alapuló tudást.

Néhány lényeges szempont a konyhakert kialakításánál:
  • vetésforgó (2-3 évente kerüljön ugyanaz a növény ugyan arra a területre)
  • növénytársítás (milyen növényeket érdemes egymás mellé ültetni, amely a terméseredmény és a kártevőkkel szembeni védekezés szempontjából hatásos)
  • tápanyagutánpótlás (szerves komplex NPK táp, érlelt szerves állati trágya, saját készítésű komposzt, stb…
  • komposztáló hely kialakítása (mindenféle növényi hulladék újrahasznosítására)
Komposztáló a Hulladékgazdálkodási táraság ingyen biztosította, csak el kellett menni érte.

A mi kertünk jelenleg elég kopár, egy elfuserált kelbimbó ültetvény maradéka zöldell (amit szeretnek a benti csigáink: Turbó, Turbó és Turbó). Ősszel lett felásva, így tavasszal szépen bele tudjuk dolgozni majd a komposztot. A komposztálóba felül beletesszük a zöldhulladékot, majd bizonyos időközönként egy réteg földdel takarjuk a szerves hulladékot. Alul nyitható az oldala, ahonnan az érett komposztot lehet előbányászni. A kert kiemelkedően hasznos eleme a földigiliszta, annak hiányában lehet vásárolni is őket, hogy új otthonra lelhessenek nálunk, így az ásástól is megkímélhetjük magunkat. Eddigi évek tapasztalata alapján, idén én is megpróbálkozok az organikus kertműveléssel.
A terveket a következő bejegyzésben hozom.

Ezen a linken egy nagyon jó összefoglalót lehet olvasni a témában (azoknak ajánlom, akik kicsit tudományosabban akarnak kertészkedni): Permakultúrás tervezés alapjai

HASZNOS: Organikus kert – növénytársítások (garmed.hu)

FONTOS kerti teendők januárban:

Ne feledkezzünk meg a szerszámok rendberakásáról sem, és ha még nem dobtuk ki a karácsonyfánkat, az ágait levagdosva, letakarhatjuk vele a már bujkáló kora tavaszi virágokat vagy érzékenyebb növényeket). Később komposztálhatjuk, vagy az egész fát aprítva mulcsot kaphatunk belőle. Megkezdhetjük a fák törzsének tisztítását, kaparását, hogy az áttelelő kártevőktől megszabadítsuk a kertünket (a fa alá fóliát terítünk, a lehulló maradékot elégetjük).

Tipp: Ha ősszel elmaradt volna, fagymentes időben még eldugdoshatjuk a tavaszi virághagymákat 😉

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.