6 hét – 7 zebraőr

Olvasási idő: 3 perc

avagy miért vágtunk bele

Légy önkéntes! Segíteni MENŐ… olvashattátok a facebook oldalunkon és a Diósdiak Diósdért csoportban május legelején, amikor még csak az alsósok tértek vissza a jelenléti oktatáshoz!

Előzmények: Az iskoláknál a Polgárőrség és a Közterület felügyelők együttesen segítik évek óta a reggeli forgalmat. Mindkét épületnél. Év elején a két felügyelő közül az egyik nyugdíjba vonult, így már Józsi egyedül maradt. Érthető módon nem tud egyszerre több helyen lenni, segítőként illetve a közterület felügyelői feladatai is ellátni.
A helyzet némiképp javult május 25-től, hiszen újból ketten vannak. Örülhetnénk is, de bánatunkra, Józsi is nyugdíjba vonul szeptembertől… és újból keresni kell egy társat, hogy ne egy szem közterület felügyelőre háruljon minden feladat.

A kis kitérő után térjünk vissza a #DiDi akciójára

Hogy miért egy civil csapat kezdett bele? Az első ok egyszerű: többségünk szülő, nagyszülő. Fontos, hogy gyermekünk biztonságosan érkezzen meg az iskolába, akkor is ha gyalog, rollerrel vagy bicajjal közelíti azt meg.
A második sem bonyolult: a Petőfi utca mindössze 20-25 percig iszonyatos forgalmat bonyolít. Egyrészt átmenő (kerülve a 7es utat), másrészt iskolába, oviba igyekvők zúdulnak mindenfelől Berzsenyi-Tisza, Völgy vagy Homokbánya utcáról, majd tovább a Mikszáth, Gárdonyi, Sashegyi vagy a Dózsa utca felé vagy éppen fel a Berzsenyi-Tisza útvonalon az ovihoz/bölcsihez.
Nem hinnétek, de 7:18 kor besűrűsödik a forgalom és 7:40-ig egybefüggő kocsisor…, ha lenne egy kis szünet akkor a sebességhatárt áthágva (ami itt 30km/h) nyomnak egy kövéret a zebra vagy épp a kereszteződés előtt.
7:41-kor épp olyan az utca, mintha hirtelen egy ufó felszippantotta volna a járműveket. Kísértetiesen kihalt.

3 héten keresztül „csak” a Petőfi utcai épületnél voltunk. Először Pici bácsival közösen 2 ember – 1 zebra felállásban, közvetlenül a kis iskolánál. Lelkes segítők csatlakoztak, akiknek nagyon hálásak vagyunk!
Tapasztalat az, hogy a folyamatos jelenlét felbátorította a gyerekeket/szülőket. Érezhetően fokozódott a gyalogos forgalom. A harmadik hét után úgy döntöttünk, hogy a Mikszáth Petőfi sarkon a nagy iskola felé közlekedőknek is jól jön a segítség. Bár itt többségében már felsős gyerekekről van szó, de még így sem minden esetben engedték át őket, néhány esetben jól jött, hogy nagyot tudunk ugrani 😀 Többen megköszönték, hogy ott vagyunk. Nagyon jó érzés volt.
Az utolsó héten a Dózsa és Petőfi kereszteződés is felkerült a listára, ott ugyan nincs zebra, de nagyon sokan mennek ott át az úttesten.

Nagy köszönet és hála:
Diósd Város Közbiztonságáért Polgárőr Egyesületnek a segítségért!
Az önkénteseknek a reggelekért, esőben – szélben – napsütésben 🙂

… hogyan tovább?

Többen jeleztétek, hogy ne hagyjuk abba! Megköszönve a bizalmat, megkezdjük a tervezést és szervezést, hogy szeptemberre ne csak lelkesek, hanem igazi segítők legyünk, persze egyre bővülő csapattal! Ami még fontosabb, hogy ti is részesei vagytok ennek a folyamatnak. Ne feledd, ha felajánlanád idődet a #DiDi-nek, ne habozz, keress minket! Legyél te is ZEBRAŐR, mert #segíteni_MENŐ
Hamarosan visszatérünk a részletekkel!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.