Sváb zserbó – Sváb napok Diósdon

Olvasási idő: 2 perc

A három napos rendezvény utolsó napján, érdekes kis és nagy film mellett a sütiverseny tartotta izgalomban a megjelenteket. Sokféle édes költeménnyel találkozott először a három tagú zsűri, majd a közönség. Volt habos, kefires, barackos, áfonyás … és a A zserbó! A gyerekeink egyértelműen M. Mariann sváb zserbóját szavazták meg első helyezettnek. A zsűri második helyezéssel díjazta!
Abban a szerencsében részesültünk, hogy a receptet megosztotta velünk és engedélyt kaptunk, hogy nektek is megmutassuk! Hiszen: “Nincs rajta titkosítási záradék.”

A zserbó, pont olyan tálcán mint nagymamámnál!

Íme a recept:

Tészta:
50 dkg liszt,
25 dkg Rama,
1 mokkáskanál szódabikarbóna,
4 evőkanál porcukor,
1 csomag vaníliás cukor,
1 dl tejföl,
1 dkg élesztő kevés tejjel, kevés liszttel, kevés cukorral megkovászolva.
Baracklekvár (házi) bőven 🙂

Töltelék diós-mákos:
Diós részhez:
15 dkg dió,
15 dkg porcukor,
fél vaníliás cukor
(ha sima zserbót csinálsz, mindenből dupla adag).
Mákos részhez:
15 dkg mák,
15 dkg porcukor,
fél vaníliás cukor.

Bevonat:
3 evőkanál kakaót és 3 evőkanál cukrot felforralok egy kevés vízben, majd hozzáadok 5 dkg Ramát.

Elkészítés:
A tésztához valókat összegyúrom, 1 órát hideg helyen pihentetem, 3 részre osztom, majd az első bucit kinyújtom, megkenem gazdagon baracklekvárral, ráteszem a dió tölteléket, erre rájön a második kinyújtott buci, a tetejét megkenem gazdagon baracklekvárral /sárgabarack/, majd jön a mák töltelék /sima zserbónál a diótöltelék másik fele/, majd a harmadik kinyújtott bucival befedem és megsütöm. Ezt reggel szoktam csinálni, estére jól kihűl, és akkor készítem a csokibevonatot, azt megpróbálom egyenletesen elosztani rajta. Másnap reggelre már megszilárdul, ehető.

Jó étvágyat!

Kóstolás 🙂

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.