Old Sámán előtti gondolatok

Olvasási idő: 2 perc

Gyüttment vagyok. Én nem itt nőttem fel, nem tudom, hogy 20-30 éve ki vezette az iskolát, ki volt a kocsmáros, ki-kibe volt szerelmes. Azt látom, hogy Diósd tele van feszültséggel, régi sérelmekkel és tulajdonképp még abban sincs igazán egyezség, hogy falu vagyunk vagy város. Egy darabig próbáltam megérteni a törésvonalakat és kiválasztani azt az oldalt, amelyikre érdemes állni. Aztán megértettem, hogy nem 2 vagy 3, hanem legalább 11 000 oldal van a faluban/városban. Ezért inkább az értékek felé fordultam. Elsőre ez sem tűnt igazán jó megoldásnak, hiszen a vallás, a nyelv és még oly sok minden mentén lehet definiálni értékeket és az alapján meghatározni, hogy mi Diósd.

A kulturális antropológia meghatározása szerint a kultúra egy adott társadalom mindazon ismereteinek összessége, amelyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását biztosítják.Az elmúlt estéket videók nézésével töltöttem, hogy kiválasszam azt a néhányat, amit szombaton ti is láthattok majd. Sok-sok órányi felvétel, apró audiovizuális jegyzetek az elmúlt 30 évből. És egyben a válasz arra, hogy mi az, ami a diósdiakat összeköti. A legnagyobb nézetkülönbségek ellenére is van egy közös alap minden diósdi számára. 30GB-nyi videó megnézése után ki merem jelenteni, hogy a diósdiak közös nevezője a Sámán, pontosabban az Old Sámán együttes. Számtalan felvétel bizonyítja, hogy jobb és baloldaliak, fiatalok és öregek, vallásosok és ateisták, gazdagok és szegények együtt buliztak az Old Sámán zenéjére. És tették ezt nem egyszer, nem kétszer, hanem évtizedeken át, generációkon át. Az Old Sámán tökéletesen megfelel a kulturális antropológia szerinti kultúra definíciónak: a diósdi közösség összetartozásának tökéletes szimbóluma.

Szamák Gyuri ötletére, elképesztően sok embert (gyüttmentet és ősdiósdit egyaránt) megmozgatva kezd összeállni minden. Már van helyszín, wc, plakátok és szombatra lesz kép és hang is. Nagy izgalom van bennünk, szervezőkben. Tőlünk jobban szerintem csak a zenekar várja a szombatot.Ugye eljöttök?!

u.i.: A Sámán idézés előtt remek filmeket vetítünk, meg lehet simogatni az önkénteseinket, és lesz főzés is. Szóval érdemes már délelőtt is kilátogatni a kutyafuttató feletti pincéhez. 🙂

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.