Márton-napi meglepetés – Kinderpunsch

Olvasási idő: 2 perc

Márton napi hagyományokról sok helyen olvashatunk, ezért most erről nem is írok. 🙂 Diósdon az iskola mind a nyolc évfolyamán tanulnak már német nemzetiségi osztályban a gyerekek. Ez azt jelenti, hogy több mint 350 gyermek vehet részt a felvonuláson – békeidőben, amikor egyik osztály sincs karanténban, mint most – és a tesók, szülők.

A Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat felkérésére, a Diósdiak Diósdért – #DiDi forró itallal készült a felvonulóknak 🙂
A DNNÖ pedig sütivel kínálat őket. Tomi és baráti sváb fúvószenekar a vonulás kezdetén a Flórián szobornál találkozott az első végzős nemzetiségi osztállyal a 8.c-vel, végig kísérve őket zenéltek a felvonulásuk teljes útvonalán. Majd a Kápolnakertben fújták nótákat az összegyűlt kicsiknek és nagyoknak, mint pl.: Laterne, laterne (lentebb egy kis ízelítőt találtok!)

Szóval felvonulás, zene-éneklés és következett szép sorban a süti:

Finomságok a Diósdi sváboknak köszönhetően!

és az ipari mennyiségű Kinderpunsch – 36 liter(!) – ami bográcsban frissen készült a helyszínen!

Felkészültünk
Bogrács és várakozás

Ha kitartóan idáig jutottál megérdemled a receptet 😀 (lentebb a Tomi és barátai videó, és a tavalyi különleges Mártonnap vár a kedves olvasóra)

Hozzávalók:

  • 1,4 l almalé
  • 0,2 l narancslé
  • 0,2 l víz
  • 2 tk citromlé (friss)
  • 5-8 szem szegfűszeg
  • 1 rúd egész fahéj
  • 1/2 tk őrölt fahéj
  • 8-10 dkg cukor

A cukrot a vízzel és a fűszerekkel felforralom, majd hozzáadom a gyümölcsleveket, melegítem és kész is.
Otthon narancsszeletet, almakockákat is adhatunk hozzá.
A variációknak csak képzeletünk szab határt… Pirosbogyós leveket is használhatunk, fele-fele arányban gyümölcsteát és almalevet. Bármit ami ízlésünknek megfelel 🙂
Ipari mennyiségben: 28 l almalé, 4 l narancslé, 4 l víz, 2 kg cukor, 2 dl friss citromlé, 1 csomag szegfűszeg, 4 csomag egész fahéj, 1 csomag őrölt fahéj.

Tomi és Barátai
Szerencsére idén újra közösen vonulhattunk 🙂 és nem kellettotthon maradnunk!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.