Betört ablak és ami mögötte van

Olvasási idő: 3 perc

Hallottatok már a betört ablak elvről? Igaz vagy csak városi legenda?
Ha betörnek egy ablakot és kijavítatlanul marad, az arra járók azt gondolják, hogy senki nem törődik a házzal. Hamarosan egyre több ablakot törnek be, és az elhanyagoltság szelleme az épülettől az utcára terjed; jelzést adva arra, hogy mindent szabad. Az ilyen, a betört ablakokhoz hasonló kisebb problémák, mint a szemetes utcák, a graffiti, az agresszív koldulás egy negatív spirált indítanak el. Az elméletből az is következik, hogy ezek kijavításával elindulhat a megújulás, megszépülés, a bűnözés visszaszorítása is.
Egy holland kutatás igazolta, hogy  graffitis környezetben jóval többen szemetelnek, mint tiszta környezetben

Ez az elmélet.

Működik-e gyakorlatban? – Hiszek benne!
Még akkor is, amikor megtanulnak repülni a padjaink. Pedig erről már egy éve leszoktak.
(a bejegyzésben szereplő képek mindegyike, ma (2022.04.24.) készült.)


Ha éppen felgyulladnak Dió Döme sétálójának táblái.
Mikor újra telefújják a falat.
Aztán a Tavaszköszöntő fesztivál után ez fogad (jobb oldali kép).
Ilyenkor azért elég nehéz elhinni, hogy az elmúlt 2 évben* befektetett munka, energia, pénz és lelkesedés megérte/megéri.
Összeszámolni is nehéz, hogy hány diósdi munkája, adománya, támogatása tette mindezt lehetővé.
* 2x szerveztünk szemétszedést (6 m3 és 2 m3), heti rendszerességgel ürítjük a kukákat (hetente 150 l szemét).
20+ pad és 3 hinta készítése, festése, rendszeres karbantartása – ezekből 10 db sikeresen – javíthatatlanul – tönkre vágtak … Nagyon kíváncsi lennék, hogy mi jár annak a fejében, aki egy padot ledob 5-6-8-10 méter magasságból? Addig rugdalja a padot míg meg nem nyekken? Lefeszegeti a hangerősítőt?


Most igazán feldúltak vagyunk. Nehéz hinni és tenni azért, hogy változtassunk. Ezt közösen kell megtennünk. Neked, nekem, neki, nekik vagyis nekÜNK. Ahogyan Gandhi mondta:

„Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!”

Annak ellenére, hogy varázstalan muglihordák jártak arra, ma újabb pad került ki.

Biztos vagyok benne, hogy idővel megtaláljuk az elszökött unikornisokat, hogy vágtázzunk tovább.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.