Egy éve a sarkon – #zebraőrség

Olvasási idő: 3 perc

Hétfőn lesz az évfordulója, hogy a #zebraőrség „megalakult”. Kezdetben hárman voltunk, majd újabb önkéntesek csatlakoztak. Az első 6 hétről is írtunk, azt itt idézhetitek fel. Ott írtam arról, hogy majd újra ketten lesznek a közterület felügyelők, ami így is van. Ők a nagy iskola előtt vannak együtt.

Fejest ugrottunk a szeptemberbe

Vártuk a szeptember, szerencsére újabb lezárásnak híre sem volt, és ez így is maradt. Hárman fixen voltunk, így 3 helyen kezdtünk. 2 zebra és egy „sarok”. Szeptemberben plusz akciónk volt az első bringás-gyalogos reggeli a sulisoknak, csatlakozva az európia mobilitási héthez – az autómentes nap akcióhoz. Nagyon szerettük, minden képzeletet felülmúlt. Szépen lassan, óvatosan csatlakoztak új segítők. Lassan… ezért, mert mi is fáradunk, hogy majd minden reggel ott vagyunk a Dózsa – Petőfi (Kossuth) kereszteződést fel kellett adnunk, egészen az őszi szünetig bírtuk.

Két zebra – lelkes új segítők

Úgy éreztük, hogy elértük ezzel a határainkat. Mindannak ellenére, hogy a gyerekektől és szülőktől szinte folyamatos pozitív visszajelzés érkezett. A változás okát, hogy egyre több önkéntes jelentkezett – nem tudom, de jó, hoyg többen (egész sokan) vagyunk. Kicsit fellélegezhettünk. Pici bácsi továbbra is minden reggel a kisiskolánál várta a srácokat! Volt aki csak egy reggelt vállalt, volt és van aki rendszeres visszatérő heti vagy havi szinten. Szerencsére lassan felsorolni sem tudom, hogy mekkora csapat van a reggelek mögött. Hálásak vagyunk érte. Többeknek van fix napja, van aki alkalmi „beugrós”. Van, hogy 45+ gyereket kísérünk át zebránként (a két halmaz nem ugyanaz). Van, hogy csak 10-et. Egyetlen gyerek biztonságos átkísérése is bőven megéri, ezért is vagyunk ott. A síszünet végétől árilisig vártunk, hogy a csütörtökök megoldódjanak a „Szeszfőzdénél”, mert ott mindig M.Laci van kivéve csütörtök. A megoldást végül Csé hozta el, ő van ott mostanság.
Fantasztikus volt a FÖLD napi akciónk, amikor a rossz idő ellenére ismét 600+ gyermek érkezett autómentesen a suliba.

Tapasztalatok. Jók, vegyesek és elszomorítóak

, hogy sokan jönnek autó nélkül. Az is jó, hogy talán a rendszeresen arra járó autósok is figyelmesebbek.
Vegyes, hogy még mindig van aki nem érti az autósok közül, hogy miért állunk ott mint a karácsonyfa csili-vilin feltűnően, kezünkbe a hatalmas élénk színű nyalókával. … és csak néz csodálkozva.
Kellemetlenül elszomorító, hogy hiába a feltűnő nyalóka, a láthatósági mellényben már a sávközepén járó felnőtt (!) sokaknak, derogál megállni és elengedni a gyalogost. Olyan apróság mint: gyalogátkelő, harmincas sebességkorlátozás, előzni tilos, kereszteződés, iskola közelsége jó néhány sofőrt hidegen hagy. Még akkor is amikor mögötte a gyermek, vagy már épp kitette a suinál a saját gyerekét.
Nem, az nem megoldás, hogy nyom egy kövér gázt a zebrán és felteszi a kezét, hogy bocsi.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.