Olvasási idő: 3 perc

avagy elindult a Kreatív teaház programunk

Az alkotás folyamán az emberre felszabadítóan hat az elvárások hiánya, hogy nincs „muszáj”, a lényeg, hogy jól érezze magát és élvezze azt, amit csinál, az eredménytől függetlenül.

Az adventi koszorúkészítési programunknak nagy sikere volt, legalábbis a látogatói létszám ezt sugallta. Ez adta az ötletet, hogy a közös alkotás lehetőségét tegyük rendszeressé, így megálmodtuk a Kreatív teaházat, ahol nemcsak alkotni lehet valamit, de lehet beszélgetni, teázgatni azokkal, akik a társaság kedvéért kukkantanak be és nem vesznek részt a foglalkozáson.

Gyakorlat teszi a mestert

Januári alkalmunkon a makramézás alapjaival ismerkedtek a résztvevők. Jólesett, hogy nemcsak a fiatalokat, hanem az idősebbeket is érdekli ez a technika, hiszen a 20-25 fős résztvevői csapatban szinte minden korosztály képviselte magát. Örömmel, lelkesen csomózták, bogozták a fonalakat, hogy aztán szépen lassan kialakuljanak a minták. A technika nem túl bonyolult, de gyakorlatot igényel. Egy kétórás foglalkozáson a rutint nem lehet megszerezni, de a csomózási módok megismerése már lendületet adhat az otthoni folytatáshoz. Igazából izgat, hogy hányan folytatták otthon és lesz-e olyan, akit e együtt töltött idő indít el a makramé mesterré válás útján.

Folytatás következik

Biztos vagyok benne, hogy sokféle technika van, ami sokakat érdekel. Ha vannak ötleteitek, hogy a következőkben mivel foglalkozzunk, akkor írjátok meg, nagy segítség lenne a tervezéshez!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.