TeSzedd – Mi szedtük!

Olvasási idő: < 1 perc

Idén harmadszor csatlakoztunk a TeSzedd akciójához.
2021-ben TeSzedd szerdát és szombatot hirdettünk! 2023-ban pedig Dió Döme sétálóján szedtük össze az oda nem illő szemetet. Bár minden évben sok alkalommal szedjük közösen, nem csak a hivatalos napokon 😉

Péntek az én napom

Péntek délután a Petőfi utcán vártuk a lelkes csatlakozókat. Előre nem határoztuk meg a területet, de így is megtisztult a Tó utca, a csapágygyár környéke, Mikszáth utca, Berzsenyi, Tisza, Petőfi, Gárdonyi, de volt aki a Diófasoron szedte, vagy éppen a Balatoni úton idefelé tartva.
Szépen gyűltek a zsákok.

Idén sem maradtak ki az iskolások

Pénteken ugyan nem tudtak csatlakozni a hetedikesek, de osztályfőnökükkel kedden több zsákot is megtöltöttek, melyet a pénteki napig befogadtunk :). Köszönjük nekik, hogy a játszótér környékét és a központot megtisztították az eldobált hulladéktól.

Bob és tea

Kellemes beszélgetés mellett, teával és csapatunk „új” tagjával fejeztük ki hálánkat a résztvevőknek.
Kicsoda vagy micsoda Bob? Bob a bókoló „robot”. MI, rasperry PI – egy kis programozás Bence részéről, egy kis barkács Orsitól és megszületett a pozitív megerősítés mosolyt csaló eszköze.

Köszönjük, hogy idén te is szedted!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.