Olvasási idő: 3 perc Tegnap még azon gondolkoztunk, mit is fogunk csinálni a sok megmaradó csomaggal 🙂Legvadabb álmainkat is felülmúlta a ma reggel! Fantasztikusan sokan jöttetek! Gyalog, rollerrel és biciklivel! Szinte pillanatok alatt elfogyott a több mint 700 csomag! (kiegészítésnek még 150 csomag köles/kukorica golyót vetettünk be) Először is szeretnénk megköszönni önkénteseinknek, hogy koraTovább olvasom…

Olvasási idő: 2 perc „Igazi közösségi sütivel indultunk: Ádám áfonyája, Timi tepsije, Pici bácsi pálinkája és persze Orsi keze munkája képviselte a DiDit. Méghozzá nagyon eredményesen, az első és a harmadik helyet is elhozva a képzeletbeli morávia svábok diósdira hangolt Fragle nevű sütijével. (Frgály a süti neve és cseh recept)” Hozzávalók – 2 kerekTovább olvasom…

Olvasási idő: 2 perc A három napos rendezvény utolsó napján, érdekes kis és nagy film mellett a sütiverseny tartotta izgalomban a megjelenteket. Sokféle édes költeménnyel találkozott először a három tagú zsűri, majd a közönség. Volt habos, kefires, barackos, áfonyás … és a A zserbó! A gyerekeink egyértelműen M. Mariann sváb zserbóját szavazták meg elsőTovább olvasom…

Olvasási idő: < 1 perc Kedves Diósdiak és Mindenki Ti szavaztatok és a véleményetek fontos! Ne járj úgy, mint a törpe a képen 😉Így, további négy hétig marad a #DiDiBudi a kőbányánál, a sorompó mellett. Ahogyan eddig, a WC-t hetente egy alkalommal, kedden takarítják és fertőtlenítik .A WC bérlésének, fertőtlenítésének és takarításának költségét a #DiDiTovább olvasom…

Olvasási idő: < 1 perc Június első vasárnapján ünnepeljük tanárainkat, akik kitartó munkával és szeretettel terelik gyermekeinket a hétköznapokon. Idén a Pedagógus nap egy kicsit más, kicsit szívbe markolóan szomorú. Leszák Ferencre is emlékezünk aki igazi, nagybetűs PEDAGÓGUS volt. Hálásak vagyunk, hogy ismerhettük őt! Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Maurice Maeterlinck Több mint egyTovább olvasom…

Olvasási idő: < 1 perc Helló, itt Döme. Kivételesen nem adni szeretnék nektek, hanem kérni szeretnék tőletek: mindössze egyetlen jól elhelyezett kattintást a linkre!Ha a nlc.hu-n a Civil Díj 2021 közönségdíj szavazásán a Diósdiak Diósdért csoportra szavaztok, akkor garantálom, hogy az összes koboldom mosolyogni fog tőle. Gondoljatok bele, mosolygó koboldok! Az mennyire jó már? Pont,Tovább olvasom…