Olvasási idő: < 1 perc Eddig is több lehetőséget megragadva igyekeztünk tenni Diósd tisztaságáért. Itt egy újabb mód. Ehhez persze kellett, hogy pályázzunk, és nyerjünk! Kihelyezett kukáinkkal városszerte találkozhattok, hiszen már több, mint hatvan darab üzemel, köszönhetően a kukagazdáknak.Forralt borozások, Lelki Fröccsök alkalmával sosem használunk eldobható poharat, műanyag evőeszközt. Ezek helyett régi, klasszikus bögrékben adjukTovább olvasom…

Olvasási idő: 3 perc Ígéretemhez híven megosztom veletek az előadáson szerzett tapasztalatokat, információkat.A madáretetők összefoglalója következik 🙂 Idő közben meg is érkeztek a fagyok is, szóval etetésre fel!Arról, hogy mikor és mivel az előzőekben írtam, amit ide kattintva olvashattok.Az élelmes cikkből kimaradt, hogy ha marad cinkegolyótok, akkor azt úgy tudjátok megőrizni, ha lefagyasztjátok, mertTovább olvasom…

Olvasási idő: 4 perc Tervezés? Hagyományos? vagy Hagyományos permakultúrás? A január épp megfelelő arra, hogy újult lendülettel vessük bele magunkat a jövő tervezgetésébe. Nem kivétel ez alól a veteményesünk, kiskertünk megtervezése sem. Van időnk átgondolni, hogy mit és milyen formában szeretnénk a kertben látni. Eldönthetjük, hogy szép hagyományos vagy organikus kertben szeretnénk nevelni aTovább olvasom…