Olvasási idő: 3 perc Madáretetés télen címmel hirdette meg online előadását a Zöldítők és az MME . Dr. Benedek Veronika – ökológussal remek 90 percet töltöttünk együtt a virtuális térben. Nagyon sok mindent megtudtam, így nem is tudom egy bejegyzésbe sűríteni. Mikor, mivel és meddig? Ezzel vágunk bele! Az első és legfontosabb a téliTovább olvasom…

Olvasási idő: 2 perc Márton napi hagyományokról sok helyen olvashatunk, ezért most erről nem is írok. 🙂 Diósdon az iskola mind a nyolc évfolyamán tanulnak már német nemzetiségi osztályban a gyerekek. Ez azt jelenti, hogy több mint 350 gyermek vehet részt a felvonuláson – békeidőben, amikor egyik osztály sincs karanténban, mint most – ésTovább olvasom…

Olvasási idő: < 1 perc Idén másodszor kerül sor lélekemelő közösségi eseményünkre a világító adventi kalendáriumra. Minden nap máshol, másképp nyílik az „ablak”. Tavalyi képeket is meg tudjatok nézni ide kattintva.Remélhetőleg ebben az éveben kicsit beszélgetni is tudunk a várakozás időszakában – amennyiben a járványügyi intézkedések ezt lehetővé teszik. Öltöztessük együtt lelkünket ünneplőbe!Ha részese lennélTovább olvasom…

Olvasási idő: 4 perc Tudom talán kicsit úgy tűnik, hogy a héten másról sem tudok beszélni, posztolni, megosztani mint a TeSzedd-ről.Halkan megjegyzem, hogy ha Ádám nem ülteti el a bogarat a fülembe, akkor még az is lehet, hogy ma reggel hosszan lustálkodunk vagy épp valamerre túrázunk. Ez is a mozgás egy formája volt, azTovább olvasom…

Olvasási idő: 3 perc Van egy hely Diósdon. Sokan ismerik, a többség a létezéséről sem tud. Van múltja, és talán jövője is. Ez lehetne az a hely, ahol mindannyian jól érezhetnénk magunkat. A Kőbányáról mindannyian hallottunk már. Tudjuk, hogy a területet már az 1700-as évektől bányászták. A diósdi bányából származó kövek megtalálhatók a ParlamentTovább olvasom…

Olvasási idő: 3 perc Tegnap még azon gondolkoztunk, mit is fogunk csinálni a sok megmaradó csomaggal 🙂Legvadabb álmainkat is felülmúlta a ma reggel! Fantasztikusan sokan jöttetek! Gyalog, rollerrel és biciklivel! Szinte pillanatok alatt elfogyott a több mint 700 csomag! (kiegészítésnek még 150 csomag köles/kukorica golyót vetettünk be) Először is szeretnénk megköszönni önkénteseinknek, hogy koraTovább olvasom…

Olvasási idő: 2 perc A legnagyobb nézetkülönbségek ellenére is van egy közös alap minden diósdi számára. 30GB-nyi videó megnézése után ki merem jelenteni, hogy a diósdiak közös nevezője a Sámán, pontosabban az Old Sámán együttes. Számtalan felvétel bizonyítja, hogy jobb és baloldaliak, fiatalok és öregek, vallásosok és ateisták, gazdagok és szegények együtt buliztak az Old Sámán zenéjére. És tették ezt nem egyszer, nem kétszer, hanem évtizedeken át, generációkon át. Az Old Sámán tökéletesen megfelel a kulturális antropológia szerinti kultúra definíciónak: a diósdi közösség összetartozásának tökéletes szimbóluma.Tovább olvasom…

Olvasási idő: < 1 perc Fogadjátok szeretettel második felfedező sétánkat, az első a Rádió és televíziómúzeumban volt! Kedves Diósdiak! Elindítottuk az #ÓfalusiTalányosKeringőt! A #keringő az agytekervényeket éppúgy megmozgathatja, mint a testet. Sőt, az Ófalu egy részét is megismerhetitek! Hogyan is működik a játék? Az első pontot a Perczel Mór szobor mellett, a #DiDi Tojásfenyőnél találjátok.Tovább olvasom…