Szőttünk fonallal, szavakkal – kreatív teaház programunk folytatódott
Hétköznapi eszközök az alkotáshoz
A szövés kezdő lépéseit sajátíthatta el az, aki programunkra eljött. Egyszerű eszközöket hívtunk segítségül, kartonpapírt, villát, és természetesen különféle fonalakat.
A szövés ősi mesterség, minden nép asszonyai művelték. Első tárgyi emlékei az újkőkorból származnak. Eleinte faágakból összerakott keretet (rámát) használtak, a fonalat pedig természetes szálak, például hasított sás adták. Később az emberi erővel hajtott szövőszékeket felváltotta a vízzel, gőzzel, villamos energiával hajtott szövőgép. A gépesítés a 18. században, az ipari forradalom idején kezdődött.
A szövés az emberek mindennapjainak része volt, az irodalomban is vissza-visszatérő motívum. Ismert Odüsszeusz feleségének Pénelopénak a története, akit apósának halotti leplét szőtte nappal, és fejtette fel éjjel, hogy ne készüljön el soha, és ne kelljen az őt ostromló kérők közül választania.
Egy mondás szerint csak a lusta asszony sző nyáron (mikor annyi dolog van a gazdaságban).
Textil szavunk eredete latin, a texere, textum ’sző’ igéből származik.
A foglalkozáson résztvevők gyakorolhatták a felvetést, a kezdősor csomózását és magát a szövést.
Jó volt látni, hogy mindenki lelkesen és jó hangulatban dolgozik.
A képeket köszönjük Csősz Katinak!
Legközelebb a Kreatív teaház 2024. március 20-án lesz látogatható.