Olvasási idő: < 1 percNincs új év lencse nélkül. Idén nem a hagyományos főzelék vagy leves verzióval rukkoltam elő. Pár éve hótalpas túrán vettünk részt a Raxon, ott ettük hasonlót. Akkor zsemlegombóccal isteni volt. Hajtott a kíváncsiság, hogy vajon csak akkor életmentő melegsége miatt éreztem finomnak, vagy tényleg az. Így a 2025-ös év elsőTovább olvasom…

Olvasási idő: 2 percRovarhotel, méhecske szálló, darázs-garázs Lassan már 4 éve annak, hogy leültünk egy októberi délután, és összeírtuk, hogy mi mindent szeretnénk megvalósítani. Úgy képzeljétek, hogy a „rovarhotel” már akkor szerepelt a listánkon. Sokat kellett várni rá, de ez az alkalom is elérkezett. Miért fontos? Az élőhelyek visszaszorultak, így kertvárosias környezetben isTovább olvasom…

Olvasási idő: < 1 percAhogyan hírt adtunk arról, hogy a Levegő Munkacsoporttal együttműködve lehetőséget kaptunk arra, hogy tisztább képet kapjunk a nitrogén-dioxid kibocsátásról. 4 ponton gyűjtünk mintát, 3 forgalmas és 1 kontroll-ponton. Két alkalommal, tavasszal és nyáron. Kihelyezés Március elején helyeztük ki az esti órákban a 4 fiolát. Április elején be is szedtük őket.Tovább olvasom…

Olvasási idő: 4 percKellemes, játékos hangulatú rendezvénnyel ünnepelte a Víz Világnapját a Diósdiak Diósdért Egyesület, a Víz Koalíció (VK) tagjaként csatlakozva a Víz Hete eseménysorozathoz, 2024. március 21-én a PrésBárban.   Röviden a Víz Koalícióról Március 22. a Víz világnapja, az eseményt az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta rendezik meg világszerte. A DiDi a VízTovább olvasom…

Olvasási idő: 2 percEgy éve Víz koalíció tagok vagyunk A Diósdiak Diósdért Egyesület (DiDi) 2023. februárban csatlakozott a Víz Koalícióhoz, mert aktív diósdi civil szervezetként fontosnak tartja a lakosság tiszta, egészséges ivóvízhez való hozzájutásának biztosítását, amely a VK egyik legfontosabb ügye. Hírek a kulisszák mögül 2024. március 4-én tartotta szokásos online plenáris ülésétTovább olvasom…

Olvasási idő: < 1 percLehetőséget kaptunk arra, hogy részesei legyünk a Levegő munkacsoport nagyszabású felmérésének. Nitrogén-oxidok (NOx), és nitrogén-dioxidNitrogén-oxidoknak nevezzük a nitrogénnek (N) oxigénnel (O) alkotott vegyületeit. Köznapi értelemben nitrogén oxidok (NOx) alatt leginkább a nitrogén-oxidot (NO) és nitrogén-dioxidot (NO2) értjük. A légszennyezés mérésénél is ezen vegyületek mérése történik. A légkörben még ezeken túlTovább olvasom…

Olvasási idő: < 1 percTudjátok, hogy sokszor sütünk Döme és DiDi kekszet! Hosszú kísérletezés után ráleltem a tuti süti receptre.Pilóta formában is isteni, csokikrémmel. Én csak vaníliás, kakaós vagy épp citromos változatban készítem. Töltelék nélküli süti.A trükk, hogy mindig igaz vajat használjatok. Abban az esetben, ha nyomdáztok, pecsételtek nagyon fontos a tészta hőmérséklete. LegyenTovább olvasom…

Olvasási idő: < 1 perc„Átröpűlök hosszában hazámon” A Diósdiak Diósdért egyesület segítségével megérkezik hozzánk is a Petőfi Irodalmi Múzeum vándorkiállítása, mely Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából indult.A megállóhelyet a Rádió és Televíziómúzeum biztosítja! A kiállítás megtekintése díjmentes, de előzetes regisztráció szükséges, hogy a kiállítás mindannyiunk számára igazi élmény legyen.  Figyeljétek az eseményt –Tovább olvasom…