Csak felnőtteknek
Amikor Diósdra költöztem, nagyon örültem, hogy végre bicajjal is be tudok menni a munkahelyemre. Azóta eltelt néhány év és kitapasztaltam a különböző útvonalakat, amit most szeretnék megoszteni veletek.
Az első útvonalat csak hétvégén ajánlom és csak azoknak, akik nem félnek autók között bringázni. Diósdról a 7-esen menj ki. Igen, az eleje emelkedik, de ezért még hálás leszel, ugyanis a Kamaraerdőnél nagyot lehet gurulni. Majd a villamossal párhuzamosan haladva eljutsz a hídig és a Budaörsi reptér mellett haladva elérsz az Egér útig. Végül az M7-es bevezetője melletti kerékpárúton jutsz el Kelenföldig. A kamaraerdei gurulás miatt élveztes, de olvass tovább és mutatok jobbat.
Gyerekbarát útvonal
Ez a leginkább gyerekbarát út Budapestre. A Sashegyi úton le, Barackos úton el az M0-ig, majd ott irány Nagytétény.
A kastélynál van játszótér, meg hely frizbizni vagy fogócskázni. A Kolozsvári úton át lehet jutni a 6-os Duna felőli oldalára. Az ártéri erdőre érdemes egy pillantást vetni, majd lehet sikongatni az M0 alatti alagútban. A Hárosi-Duna mellett van Budapest legszebb kerékpárútja. Utána jön az élesztő szag a malom háta mögött, majd a Duna mellett végig lehet tekerni egy kényelmes, széles (és időnként szeles) kerékpárúton. A Gáton végig, majd onnan már csak egy pár méter a Kopaszi.
Haza röviden
Hazafelé is több út van. A Duna mellett a Vasmacska terasznál nem a malom, hanem a Nagytétényi út felé érdemes átvágni a vasút alatt. A Campona előtt kényelmes kerékpárúton jutsz el a Párhuzamos útig, majd át az M0 alatt és fel az Angelin. Az az emelkedő hálátlan, nagyon utálom. (lefelé persze tök jó)
Haza kényelmesen
Kifelé a Szerémi melletti kerékpárút a leginkább szélvédett. Majd a már fent említett módon Vasmacska, Campona, Párhuzamos út és a végén nem az Angelin fel, hanem Barackos út és a Sashegyin gyere fel Diósd központjába. Ezzel egy puklit kihagysz és az emelkedő is barátságosabb.
A legszebb kör
És a végére hagytam az ínyenc útvonalat, ami ugyan nem a legrövidebb, de a legváltozatosabb és legszebb. Diósdról Törökbálint felé indulok, majd a Napraforgó mező mellett, később a Kamaraerdő szélén tekerve irány a Budaörsi reptér. Utána át a Kelenföldi pályaudvar alatt és a Hamzsabégi mellett keresztül a parkon. Haza a Kopaszin keresztül ki a Duna mellé és ott le egészen a malom szagáig és az élesztőtől felpörögve a Hárosi-Dunáig. Az a rész annyira szép, hogy nem tudok nem megállni. Zárásként kis kitérő a Nagytétényi kastélyparkban és irány Diósd a barackos felől.
Erről készítettem egy videót is nektek: