Dió Döme sétálója – Szemétszüret

Olvasási idő: 2 perc

Pár napja azon röhögtünk, hogy majd csak mi hatan és a gyerekeink megyünk szemetet szedni. Erre jön a vírus és pont abban az osztályban landol, amelyikbe a keménymagból két gyerek is jár, így kapásból kiesett két család. Mi itthon maradtunk, mert nekünk most ez a dolgunk. Piszok vacak érzés volt nézni online, ahogy mások dolgoznak, mi meg csak ülünk itthon. (Ok, nem csak ülés volt, mert közben készült új pad és új kód Dömének, de ezek nem olyanok, mint ott lenni és együtt dolgozni.) Ugyanakkor végtelenül megható érzés is volt látni, hogy az álmunk megvalósul. Ráadásul erre a pár órára mindenki elengedte a politikai nézeteit, évek óta halmozódó sérelmeit és politikai oldaltól függetlenül csak azzal foglalkozott, hogy Dió Döme sétálója tisztább, Diósd pedig jobb hely legyen.

Volt, aki kevés szemetet szedett, volt, aki sokat. Volt, aki kirakott egy tál almát, hogy a munkásainknak legyen harapnivalója. Volt, aki kesztyűt adományozott. Volt, aki szemeteszsákokat vett. Volt, aki kukákat gyártott. MINDENKINEK egyformán hálásak vagyunk, aki bármilyen formában részt vett a szemétszüreten.

Néhány napja ezt írtam a saját facebook oldalamra: „A gyerekeknek azt mondtam, hogy biztos sokan leszünk, mert az emberek alapvetően jók és szeretnek jó dolgokban részt venni. Kérlek segítsetek megőrizni a szavahihetőségemet és gyertek el szombaton Dió Döme sétálóját kitakarítani!” Köszönöm, hogy a gyerekek továbbra elhiszik nekem, hogy az emberek alapvetően jók!

Dió Döme sétálója most tiszta. Annak érdekében, hogy ez így is maradjon, tettünk ki kukákat. Reméljük, hogy ezentúl a szemét ezekbe a vödrökbe kerül és a környék tiszta is marad.