Erős év volt a 2018. a Diósdiak Diósdért életében. Úgy éreztük, hogy mi is, a tagság is, és a Diósdiak is megérdemelnek egy estét a Kőbányában, amikor együtt melegedhetünk a tűz mellett, szorongathatjuk a forralt borunkat és beszélgethetünk.
Mindig kis költségvetéssel (saját zsebből, tárgyi felajánlásokból, hozzátett munkából) gazdálkodtunk. Ez a Borfejtő esetében sem volt máshogy.
A környezettudatosság jegyében nem használtunk – és azóta sem használunk – eldobható poharakat. Így mindenkit arra kértünk, hogy hozzon magával bögréket. Többen felajánlották a régről őrizgetett bögréiket, amiknek a mai napig nagy hasznát vesszük a LelkiFröccsök alkalmával.
A 2018. november 5-ére meghirdetett Borfejtőről elmondhatjuk, hogy sok tudást, tapasztalatot szereztünk, és ami ennél is jobb, hogy rengeteg jó élményt adott nektek.
Borban sem volt hiány, hiszen a felajánlások az első pillanattól kezdve szépen gyűltek.
A kapunyitásra nem készült el a sátor, amiben melegedni lehetett, nem állt össze a gázrózsa, amivel a bort tartottuk melegen, és nem égett a tűz, ami köré gyűlhettünk. Az érkező vendégek viszont kérés nélkül segítettek, így minden egyes “alkatrészt”, ami a kényelmet, hangulatot szolgálta, közös munkával alakult ki.
Az este folyamán 160-170 ember fordult meg a Borfejtőben, együtt ettünk, együtt ittunk és beszélgettünk. Érdekes volt fültanújának lenni, ahogy egy utcában lakók most először találkoztak össze és elegyedtek beszélgetésbe. Jó volt régi ismerősökkel találkozni, és jó volt látni, hogy mindenki magáénak érezte az eseményt.
Annyira jó, hogy nem is álltunk meg ennél az alkalomnál: Szilveszterkor újra összerántottuk a társaságot. Aztán ott volt a Borfejtő Kettő, és elmondhatjuk, hogy a Lelki Fröccs is a Borfejtőnek köszönheti a megszületését.