Rólam tudni kell, hogy ha a kertet tervezem, mindent úgy választok bele 1 – 2 kivétellel, hogy az a későbbiekben a hasznunkra váljon, megehessük, megihassuk. Így került több mint 100 tő levendula a kertbe, mézalmácska sövény, naspolya fa, faeper szomorú és „vidám 😊”, áfonya, szeder… és sok más, amit mindjárt részletezek.
A kertünknek van egy 2.5 méter széles sávja a ház oldalában, ahova szinte csak a reggeli órákban süt be a nap, ide tervezek büszke (piszke, egres) bokrokat ürömmel vegyesen ültetve, esővízgyűjtős öntözéssel, mert ez a rész az eresz alatt van. A ház oldalában lenne közvetlenül, vele szemben a kerítés mentén már 3 éves homoktövis sorral büszkélkedhetünk. A már meglévő büszke és ribizli (piros és fehér, nekem személy szerint az egyik kedvenc gyümölcsöm és nem kell összevesznem az utolsó szemeken senkivel😀😂) bokrok közé is teszek ürmöt.
Magasaságyásba tervezem idén az eper és szamóca palántákat ültetni. Függőlegesen az oldalába, raklapos verzióban: ötletnek ezt a videót használtam fel:
Szeretnék szintén raklapokból, mindenféle méretű magaságyást a batátának és a sárgarépának (ez idáig nem jártam szerencsével a szabadföldi ültetéssel…sajnos a répánál nem szeretem az egyeléssel járó hajlongást…hátha a magaságyás esetén majd elvégzem ezt a kellemetlen feladatot 😊).
A magaságyás feltöltéséhez a következő módszert fogom használni:
- réteg: lassan korhadó szerves anyag, pl. faágak,
- réteg: gyorsan korhadó, friss kerti hulladékanyag,
- réteg: kerti föld, akár gyeptégla formájában,
- réteg: érett komposzt és állati trágya,
- réteg: kerti termőtalaj vagy palántaföld
Imádjuk a friss borsót, a fagyasztóba és levesbe csak nagy ritkán jut belőle, idén is tervezek vetni, rögtön az elsők között.
A veteményes kertünk elég kicsi, nagyon ráálltunk kezdetben a gyümölcsökre (almafák, körtefa, két hatalmas fügebokor, málnák átszelhetetlen dzsumbuja, ribizli, büszke, sárga és őszibarack, meggy és cseresznye, jó pár szőlőtőke, ezért kevéske hely jut a zöldségeknek sajnos, de eddig minden évben volt paradicsomunk (amiből aszalt paradicsom is készült) paprika, uborka, rukkola, zöldbab, krumpli, hagyma – fokhagyma (bár ezeket zsenge korukban elnassolják a gyerekek), póréhagyma, csemege kukorica, kelbimbó, répa, zeller, karalábé, retek.
Idén eltekintek a karalábé és brokkoli vetésétől, inkább megpróbálkozok a fekete kellel és a sokkal több uborkával, a gyerekek kedvence a kígyóuborka én meg nagyon szeretem a kovászosat, úgyhogy fürtös ubi is kerül a veteményesbe. Biztosan lesz idén is kukorica, megpróbálom a három nővér kombinációt, bár a tököt nem szeretjük, de a barátok és szomszédok igen 😊. A gyümölcsfák alá teszek tormát, ami eddig a kert szélében kapott helyet, illetve tovább hagyom terjeszkedni a körömvirágot és sarkantyúkákkal fogom díszíteni a fák körüli részeket.
Kicsit rendbe teszem majd a fűszerkertemet és nemcsak ide teszek fűszernövényeket, hanem majd az ajánlások alapján a veteményesbe is jut belőlük. Amivel mindenképpen szeretném bővíteni a repertoáromat az a zsálya, illetve a bazsalikom (azzal soha sincs szerencsém). Az oregánó, a többféle menta, a snidling, a borsikafű, citromfű nagyon jól érzi magát, illetve a cola növény is rendesen bokrosodott (ide került egy bokor goji bogyó is…de az kiirthatatlan és csak nő és nő, mindent betakar, bogyó meg szinte nincs rajta…szóval tőle meg kell valahogy szabadulnom. 😉
Sajnos idén meg kell válnunk a birsalmafától, mert a legnagyobb része kilógott a kerítésen, a benti részt meg két nagy diófa árnyékolja, így nincs rajta csak nagyon szerény termés, a helyére tervezünk egy kerti kemencét és egy kis nyári konyhát.
A pontos kertterv még nem készült el, kell egy kis tereprendezés, törmelékeltakarítás, utána látom mennyi az az annyi.
Gondolkozok tyúkokban is …. nem tudom a szomszédok mennyire tolerálnák… ez talán csak gondolat szintjén marad. 😊