Április elsején beköszöntött a britektől ismerős hideg, nedves, esős, szitálós “az orromatsedugomki” idő. Pedig amikor, az ötlet megszületett kellemes tavaszi séta jelent meg lelki szemeink előtt.
Sebaj, mi biztosan ott leszünk, ha esik, ha fúj, hiszen a célban vár a KOCSMAKVÍZ. Fújni fújt a szél, de legalább nem esett az eső.
Ahogy illik, egy MINISZTÉRIUM alakuló sétájához, pláne ha az a HÜLYE JÁRÁSOKÉ, illik beszéd is, mi így kezdődött:
“Polgártársak, Diósdiak, Hülyén járók!
A Feleségem ma arra kért, hogy ezúttal egy olyan beszédet írjak, ami nem lobbant lángra se kukákat, se SZíVEKET”
azt hiszem ez a kitétel teljesült.
- Hallhattunk Fekete lovag hősiességéről,
- Megemlékeztünk a Pihenő Kék Norvég Minisztériumáról,
- Mindig az ÉLET NAPOS OLDALÁT NÉZZÜK!
Megalakultunk és sikertelen rekordkísérletet hajtottunk végre: a KARHULLÁMZÁS-ét.
De csak pár emberen múlt a sikertelenség, hiszen 1994-ben japánban 7014 -en vettek részt ebben. Mi csak alig láthatóan voltunk kevesebben.
Megindultunk HÜLYE járással a kocsmakvíz helyszíne felé. Megtettük mind az 50.000 centimétert. Közösen, hülyén járva, ügyelve, hogy az élet napos oldalát nézzük. MINDIG.
Kvíz vagy amit akartok – KOCSMAKVÍZ az első
Elérkeztünk a PrésBár22 -be, ahol már előkészítettünk majdnem mindent!
Persze, hogy ez sem volt olyan magától értetődő… a kvízmesterünk lebetegedett (neki jó nagy hangja van, egyébként) így nem volt mikrofon, de volt megafon! A kérdésekkel elkészültünk. Négy blokkra osztottuk.
Mielőtt azonban fejest ugrottunk volna a kérdésekbe, feltankoltunk málna szörpből, fröccsből. A DIÓSDI KISKIFLI jóvoltából, friss meleg pogácsát kóstolhattunk. Köszönjük <3
Sőt! a képek amiket alant böngészhettek, új tagunk fotói, ezúton is köszönjük Adrián 🙂
Elsőként mindenféle általános kérdés volt.
A második adta magát, néhány Monty Pythonnal kapcsolatos feladvány következett.
Majd a hardcore #DiDi funok tarolhattak a harmadik blokkban.
A záró blokkba belefért, ami még eszünkbe jutott, Diósd színei, a Dallas főcím zenéje.
A szünetben a jól megszokott zsíros kenyérrel enyhítettük éhségünket.
Hálásak vagyunk, hogy “új arcokat” is köszönthettünk és a régi motorosoknak is, hogy eljöttek velünk ismét. Köszönjük a felajánlott díjakat! A vándorkupa is gazdára lelt, hamarosan jövünk a második kvízzel 😉
Köszönjük azoknak, akik eljöttek foglalással és anélkül is! Köszönjük azoknak, akik vették a fáradságot és lemondták, hogy mégsem tudnak jönni. Hiába a foglalás, ha …..