Az első részben írtam arról, hogy miket láttunk a testvérvárosunkban. A második részben pedig arról, hogy hol van Alsbach-Hähnlein. És kétszer megígértem, hogy a civilekről is mesélek. Most ez következik.
Szomszédsági egyesület
A Nachbarschaftshilfe (szomszédsági segítség) egyesület hasonló csapat, mint a DiDi. Ők szorosan együttműködnek a helyi idősügyi tanáccsal. Érthető módon így náluk inkább az idősek vannak fókuszban. Segítenek az időseknek bevásárolni, elviszik őket orvoshoz, társaságot biztosítanak nekik, stb. A DiDi és a Nachbasrschaftshilfe tevékenységei közt azért van bőven átfedés. Például ők szerveznek időnként szemétszedést (mint mi), covid idején segítettek a karanténban ragadt embernek (mint mi), stb.
A módszereink persze kicsit mások, meg a tagságunk és a körülményeink is. Nekik például biztosít az önkormányzat egy telefonszámot, amit az idősek felhívhatnak és elmondhatják, hogy mire lenne szükségük.
Most pedig következzen pár olyan ötlet, amit akár Diósdon is megvalósíthatnánk. Persze csak akkor, ha megrohamoznak minket a lelkes önkéntesek.
Internet-Hilfe
Manapság elég nehéz elképzelni az életet internet nélkül. Programok szervezése, számlák befizetése, bevásárlás, és még hosszasan sorolhatnám mi mindent intézünk online. Viszont az idősek jelentős része nem tudja használni az internetet, így automatikusan kimaradnak sok mindenből. (ez egyébként Magyarországon pont ugyanúgy probléma, mint Németországban) A Nachbarschaftshilfe egyesület szervezett egy tanfolyamot időseknek. Élőben kezdték, majd online folytatták, amikor az alapok már megvoltak. Youtube, Jitsi, WhatsApp. Ismerősek, tudjátok őket használni? Az alsbachi nyugdíjasok már igen.
Zsebpénztőzsde
A szomszédsági egyesület vezetőjétől hallottam erről először, de rákerestem és örömmel láttam, hogy ez már nagyon sok helyen megvalósult. A koncepció egyszerű, de nagyszerű: az időseket, akiknek már nehézséget jelentenek bizonyos ház körül munkák, hoznak össze diákokkal. A diákok számára motiváló, hiszen így könnyen zsebpénzhez juthatnak.
Az összehozásnak sok módja van. Az idősek inkább telefonálni szeretnek, ezért sok helyen üzenetrögzítőt üzemeltetnek, hogy a jelentkezések fogadni tudják. Van, ahol bolti faliújságra teszik ki a hirdetéseket. És persze van, ahol weblapon keresztül lehet jelentkezni.
A beszélgetésünk és néhány weblap alapján egy lista, hogy milyen jellegű tevékenységekben tudnak a fiatalok segíteni az idősekek: ablakpucolás, PC vagy telefon beállítás, kerti munkák, söprögetés, kutyasétáltatás, elkísérés orvoshoz vagy rendezvényre, de akár csak simán beszélgetés vagy közös játék, sőt közös zenélés is szerepelt a weblapon.
Erpel-Park /Gácsérpark/
A gácsér magyarul sem volt része az aktív szókincsemnek a látogatásunk előtt. A gácsér a hím kacsa, németül der Erpel. Az Erpel-Park (a térképen így találjátok, de a helyiek inkább Erpelanlage néven szoktak rá hivatkozni) az alsbachi temető mellett található. Üres és elhagyatott terület volt, egészen addig, amíg lelkes civilek és az önkormányzat közös erővel rendbe nem hozták.
A Gácsérparkban vannak padok, játszótér és fittneszpark is. Meg egy jó nagy kacsa. És két szobor, amik egyébként egy magyar szobrász, Szabó László művei.
Amellett, hogy a Gácsérpark kellemes hely a szabadidő eltöltésére, egyben ez egy közösségi helyszín is. A minap például Ukrajnaért tartottak ott szolidaritási tüntetést.
Folytatás
Mi biztosan kapcsolatban maradunk a kint megismert új barátainkkal. Már csak azért is, mert már közös projektet is kezdtünk, de erről majd akkor, ha tényleg megvalósult. Viszont a testvérvárosi kapcsolat lehet több, mint a városvezetések közötti, illetve most már a civilszervezetek közötti kapcsolat. Ez lehetne az emberek közötti kapcsolat. Csak rajtunk múlik, a német oldalon nyitottak rá.
És azt a kérdést is feltenném, hogy akarunk-e internetezést oktatni diósdi időseknek? Lenne rá igény? És lennének rá önkéntesek is?
Ugyanez a kérdésem van a zsebpénztőzsde kapcsán? Szerintetek lenne rá igény? Van olyan Diósdon olyan nyugdíjas, akinek jól jönne ilyen segítség? És olyan gyerek, aki tenne a saját zsebpénzéért? A szülők vajon mit szólnának?
Válaszokat a facebookon, kommentként tudtok írni. Vagy elmondhatjátok reggel a zebránál. 🙂