Olvasási idő: 5 perc

Az Európai Mobilitási Hét-hez csatlakozott Diósd város önkormányzata ebben az évben is. Egyesületünk a Diósdiak Diósdért felkérést kapott, hogy az AUTÓMENTES napon – immár második alkalommal megszervezze és lebonyolítsa a Bringás reggelit! Itt olvashattok az elsőről. A Föld-napi sétálj a suliba akciónkról pedig itt.

Nem titkolt célunk, hogy NE CSAK ezeken a reggeleken legyen kevesebb autó az iskola körül. Több kezdeményezésünk is elindult, ilyen a közel másfél éve futó #zebraőrség illetve az alakulóban lévő GyalogGalopp vagyis LábBusz diósdi bevezetése.

Akik nélkül …

Aki nélkül mozdulni sem tudna a #DiDi, azok ti vagytok kedves önkénteseink. Ti, akik kérés nélkül, vagy az első jelzésre ott vagytok. Beleteszitek az időt, energiát, magatokat. Beszereztek, csomagoltok, pakoltok vagy épp kora reggel a megbeszélt helyen ott vagytok és várjátok a kicsiket nagyokat. Összesen 19-en álltunk önkéntesként a háttérben.

Előkészületek és támogatók

Áprilisban már figyeltünk a csomagolásra is, akkor lebomló műanyagot választottunk. Most úgy döntöttünk, hogy a tényleg környezetbarát újrahasznosított papírzacskó lesz a barátunk. Nem bántuk meg.
Mi kerüljön a csomagba? Ha már a zacskót beszereztük!?
3 tételben biztosak voltunk! Valamilyen müzli vagy gyümölcsszelet, gyümölcs és innivaló.
1. Rögtön az elején az Egyesületünk (Diósdiak Diósdért) kapott egy igen komoly felajánlást. Támogatónk kérte, hogy nevét ne hozzuk nyilvánosságra. De hálás szívvel gondolunk az 900 normál és 100 gluténmentes szeletre, amit eljuttatott hozzánk.
2. A Polgármester úrral történt egyeztetésen, arra jutottunk, hogy az Önkormányzat 1000 db üdítőt ad a csomagba. Sikeres pályázatnak köszönhetően ezt megtoldották müzliszelettel.
3. A Diósdiak Diósdért Egyesület – #DiDi pedig az Elvira-majorból a friss szüretelésű marokba való almákat is beszerezte. Köszönet az MKSZN – segítségért 🙂

Innen, már csak az 1000 db csomag elkészítése volt hátra. Majd reggel a várakozás. Nagyon sokan jöttetek idén is gyalog! Ami szívünknek kedves, hogy a mindennapokban is azt érzékeljük, hogy egyre többen választjátok az autómentes, fenntarthatóbb közlekedési módokat.
Első alkalommal, az “Amerikai iskola” is csatlakozott. Mivel ők fél órával később kezdenek mint a diósdi sulisok, így kényelmesen át tudtuk adni nekik a megmaradó csomagokat.

Beszéljenek a képek a bringás reggeliről- “nagysuli”

és a Kissulinál is mesélnek a fotók!