Tudjátok mi az a Lábbusz?
Körülbelül egy éve merült fel először, hogy meg kellene próbálni a “mi falunkba” is a Lábbuszt a sulisoknak. Akkor már ott voltunk reggelente több helyszínen a zebráknál, amikor szembejött egy cikk a Sepsiszentgyörgyön most egy éves Lábbusz/Pedibus kezdeményezésről.
Azóta eltelt időben hazánkban is több településen indítottak Gyalogbusz programot. A teljesség igénye nélkül: Budakalász, Pomáz településeken.
Hogyan működik?
Előre meghatározott helyről és időben induló LábbuszSofőr (FELNŐTT), érintve a néhány megállót , menetrend szerint megérkezik a kis vagy nagysuliba 7:30-kor. Az első és legfontosabb, hogy önkéntes segítők nélkül ez csak egy álom! Ahhoz, hogy tudjuk érdemes-e megszervezni, készítettünk egy kérdőívet. A bejegyzés végén találjátok.
Miért?
Az ok egyszerű, sétálni jó. Növeli az állóképességet, óvjuk lakóhelyünk környezetét, kisebb lesz a károsanyag kibocsájtás, jobban megismerhetjük környezetünket. Lehetőséget teremt, hogy a környéken élő gyerekek, ha még nem ismerik egymást ezt pótolják. Nem utolsó sorban azt az iszonyatos terhelést ami az iskolák környékét jellemzi reggel 7:00 – 7:40 között némiképp mérsékelni lehet (pl. Petőfi utca irányonként 250 – 300 autó egyetlen reggel, van, hogy több). A Bringás és gyalogos reggelik alkalmával beszélgetve veletek kiderült, hogy ha van “gyűjtőpont” szívesebben engeditek autómentesen a gyereket suliba.
Hogyan tovább? Megállók? Sofőrök?
Itt jöttök TI! Hiszen a #DiDi nem működik nélkületek. Nem csak mi vagyunk akik írják ezt a blogot, hanem Ti&Mi, együtt-KÖZÖSEN. Az előzetes felmérés lehetőséget ad arra, hogy megnézzük, hány útvonalra lenne szükség, hogy hol legyenek a megállók. Lesznek-e sofőrjeink? Szülők, nagyszülők, fiatalok, öregek, de mindenképp felnőttek 🙂 Itt is számít havi egyetlen nap. A fejünkben olyan “térkép” kapcsolódik ehhez, ahol az Indulás pont maximum 1500 méterre van a sulitól. Benne vagytok?
Ide kattintva éritek el a kérdőívet!
Lassan egy éve érlelgetjük a Lábbusz programot 7 -11 évesek számára. Meghatározott találkozási pontokról (az iskola épületeitől max: 1000 -1500 m távolságra), esetleges megállókkal tarkítva az útvonalat együtt érkeznek – menetrend szerint – a gyerekek az iskolába. Közösen alakítjuk ki az útvonalakat, az aktív résztvevők (önkéntesek, segítő szülők) véleményének, igényeknek figyelembevételével. A szülőkre is számítunk, mint Lábbusz-sofőr. Egyesületünk a Diósdiak Diósdért együttműködve a diósdi Polgárőrséggel az elmúlt évben 2 (3) zebránál nyújt reggel segítséget az úttesten való biztonságos átkeléshez. Ennek kiegészítésének szánjuk a diósdi Lábbusz programot, inspirálódva – Japán, Dél-Korea példájából, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a sétálásra, hogy ezzel is növeljék állóképességüket és óvják a környezetet, a közlekedési eszközök károsanyag-kibocsátásától illetve Sepsiszentgyörgy, Budakalász és Pomáz kezdeményezéseiből.
FONTOS! Ez a program csak akkor valósulhat meg, ha kellő számú önkéntes segítő (szülő, nagyszülő, lelkes diósdi) együttműködő kisdiák jelentkezik.