Madáretetés télen címmel hirdette meg online előadását a Zöldítők és az MME . Dr. Benedek Veronika – ökológussal remek 90 percet töltöttünk együtt a virtuális térben. Nagyon sok mindent megtudtam, így nem is tudom egy bejegyzésbe sűríteni.
Mikor, mivel és meddig? Ezzel vágunk bele! Az első és legfontosabb a téli madáretetéssel kapcsolatban, hogy
ha elkezdted ne hagyd abba!
Szereted a madarakat? Én igen.
Mikortól etethetünk? Az előadáson elhangzottak szerint október végétől áprilisig. De inkább november közepe-vége legyen a kezdő pont. Ha nincs etetőd és szeretnél egyet, barkácskörünk készített néhányat, amit örökbe is fogadhatsz – ellenszolgáltatás nélkül. Részeltek a Diósdiak Diósdért – #DiDi FB csoportban.
Mivel? Legjobb a fekete napraforgó. Ilyenkor a madaraknak magas olajtartalmú élelemre van szüksége. Találnak még bogyókat, magvakat, de az időjárás zordra fordulásával egyre több vendégünk lesz az etetőnél.
Szóval alap a fekete napraforgó, amit keverhetünk mákkal (ez nekem újdonság volt). A mák és köles, kukoricadara (darált kukorica) kifejezetten jó a gyengébb csőrű vendégeinknek. Kiegészíthetjük alma vagy körte gerezddel, bogyós gyümölccsel és tört dióval, mogyoróval. Mogyorót, dióst a varjú és harkály-félék képesek megtörni.
Amikor már nappal is fagyos az idő vajkockát is helyezhetünk az etetőhöz, vagy sótlan(!) szalonnát.
Ahogyan közeledünk a tél vége felé a rovarevők egyre inkább találnak már maguknak eleséget. A megevőknek is segíthetünk, a magok mennyiségét csökkentve az etetőbe kerülhet a legkorábbi zöld: a tyúkhúr amit kiegészíthetünk reszelt sárgarépával.
FONTOS: sose adjunk feldolgozott élelmiszert. Főtt zöldséget, sózott, fűszerezett ételeket. Kenyeret, kenyérféléket (!), pékárut.
Következő részekben az etetők fajtáit veszem sorra és etetőnk vendégeit, illetve étkezési szokásaikat, no és azt, hogy szükséges-e az itatásuk 🙂