Közösségi pince kérelem – kronológia

Olvasási idő: 3 perc

Van egy hely – A 3. sz. Bányavájat, azaz a Közösségi Pince, ezzel a felütéssel olvashattátok egyik álmunkról szóló bejegyzésünket. Az ötleteink száma a vájattal kapcsolatosan is – végtelen. Miután megosztottuk veletek, sok bátorító megkeresést, hozzászólást és ötletet kaptunk tőletek. Sokan biztosítottatok minket támogatásotokról és arról, hogy mennyi kreativitást láttok álmainkban, tetteinkben. Hozzáteszem, hogy közösség nélkül ezek csak lilaködös álmok lennének. Szerencsések vagyunk, hogy a “három T” sokszor megvalósul a DiDi életében. (ezt kicsit később kifejtem, most vissza a kronológiához)

2020. késő ősz – álmodozás ON


Több mint egy éve nézegetjük, a térképen csak 3. számú bányavájatként jelölt helyet. Hol nagy sóhajokkal, hol nosztalgikusan emlékezve a diósdi Pincemustrára, hogy micsoda jó dolgokat tudnánk közösen csinálni ott. Ugye se víz, se áram, csak a kivájt pince… (tudom, tudom más is van bent a mustráról, prés, csoda üvegek stb.)

2021. június 14. – pályázat vagy amit akartok


Elkészült az anyagunk, amit el is küldünk az Önkormányzat elektronikus levélcímére. “Pályázat”-ként.
Másnap a Mobilitási héttel kapcsolatosan jártam a Polgármester úrnál, ahol ezt a kérdést is érintettük. A térképen mutogattam, hogy hol is van, mi is ez, mire is gondoltunk.

2021. július 2. – találkozás


A Kabinetvezető asszonnyal találkoztam és megmutattam neki a helyet (már amennyire a buja növényzet engedte ezt)
Mivel pályázati kiírás éppen nem volt a bányavájatra, így kérte, hogy nyújtsuk be újra a pályázat helyett KÉRELEM-ként. Ennek a kérésnek, még aznap eleget is tettünk.

2021. július 20. – Rendkívüli ülés, zárt anyag


Rendkívül testületi ülés – DiDi kérelme a napirendi pontok közt – zárt anyag. Izgultunk, nem kicsit, nagyon.

2021. július 30. – Megérkezett a válasz

“A Képviselő-testület 2021. július 20-i rendkívüli ülésén foglalkozott a közösségi pince használatára vonatkozó kérelemmel. Az a döntés született, hogy készüljön értékbecslés, amely alapján a képviselő-testület dönteni tud abban a kérdésben, hogy a pincét milyen módon kívánja hasznosítani. A nevezett terület önkormányzati tulajdon, így annak bármilyen típusú hasznosítása előtt értékbecslés készítése kötelező.”

Következett néhány olyan hét amikor várakoztunk, vártunk, kerestük a hátha kiírták a pályázatot. Szeptember elején érdeklődő e-mailt küldtünk, hogy mikorra várható az értékbecslés és a továbbiakról döntés. Ezután érkeztünk el:

2021. október 12. – Közmeghallgatás


Kérdésünket csak megismételtük, mikorra várható az értékbecslés és a továbbiak…
Helyszínen Polgármester úr azt a választ adta, hogy az értékbecslés adott héten elkészül és a Képviselő Testület elé kerül a kérelem. Sajnos októberről lecsúsztunk.

2021. november 12. – levélváltás


Újabb érdeklődő levél és a válasz:

“A pince további hasznosításával kapcsolatos előterjesztés a novemberi soros ülés napirendjén szerepelni fog.”

2021. november 25. – Ismét zárt anyag lesz kérelmünk


Most is izgatottak vagyunk, reménykedünk, tervezünk, majd lebeszéljük erről egymást. Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a döntés és hogyan tovább…

KIEGÉSZÍTÉS!!! 2021.11.22-én a Jegyző asszonynál és Polgármester Úrnál kérelmeztük, hogy nyílt ülésen tárgyalják kérelmünket. – válasz eddig 2021.11.25. 6:25 nem érkezett.


2021.12.16.
a Válasz és a mi válaszunk


Akkor ahogy ígértem a három T. NEM, NEM a hírhedt “Tiltott, Tűrt, Támogatott”
Szóval a DiDi szerencsés, hogy:
mindig vannak TERVEK – ami saját, de egyre többször megkeresés kapcsán kerül hozzánk.
mindig vannak TÁRSAK – akik terveinket segítenek kidolgozni.
és végül mindig vannak, akik velünk együtt a TETTEK mezejére lépnek!