Olvasási idő: 5 perc Régi vágyunk teljesült tegnap azzal, hogy közösen denevérodúkat készítettünk. 🦇 Még az egyik első „Milyen közös programokat csináljunk?” listánkon szerepelt. Januárban hozta a bejegyzést Tinn Józsi, hogy a Bakonyban odútelepeket készítettek a denevérkutatók. Felvettük velük a kapcsolatot és néhány beszélgetés után, ti is megszavaztátok az időpontot. Mészi, azaz Mészáros JózsefTovább olvasom…

Olvasási idő: 2 perc Szőttünk fonallal, szavakkal – kreatív teaház programunk folytatódott Az embereket meg kell tanítani, hogy alkotás, ne pedig versengés által akarjanak meggazdagodni. (Wallace D. Wattles) Hétköznapi eszközök az alkotáshoz A szövés kezdő lépéseit sajátíthatta el az, aki programunkra eljött. Egyszerű eszközöket hívtunk segítségül, kartonpapírt, villát, és természetesen különféle fonalakat. A szövésTovább olvasom…

Olvasási idő: < 1 perc Új év, új szokások! Gondoltunk egy merészet és hírlevelet indítottunk. Havi egy friss információkkal teli levél érkezik tőlünk. Az események előtt, pedig egy emlékeztető!Persze még keressük a „hangunk”, de biztosan állíthatom, hogy meg fogjuk találni.Neked jár már? Feliratkozni itt lehet: DiDinfó – hírlevél jöhet?!Tovább olvasom…

Olvasási idő: 6 perc Animációs posztapokaliptikus sci-fi. Egész estés nagyjátékfilm. Elgondolkodtató, székhez szegező, benned tovább gyökerező. Magam sem gondoltam volna, hogy lehet ilyen is egy „rajzfilm”. Vendégünk Sipos Levente – compositing supervisor. A rendező-páros Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta épp Los Angelesben vettek részt az Annie Adwards gálán. Egy állatok és növények nélküli nemTovább olvasom…

Olvasási idő: 2 perc Engedünk a nyomásnak! Meghallottuk kéréseiteket 🙂 Mától itt megtaláljátok a közelgő eseményeket! Igyekszünk tervezett témáinkról is hírt adni. Eseményeinkre a belépés díjtalan, ettől eltérő estetek előre jelezzük! Ritkán, de előfordulhat ilyen is. A meghirdetett programokat néha meg kell változtatnunk rajtunk kívülálló okok miatt. Egyesületünk munkáját támogathatod adományoddal (DiDi támogatásról bővebbenTovább olvasom…

Olvasási idő: 4 perc Csősz Katalint, a Sasok földjén, bunkerek világában előadóját kérdeztük utazásairól. Kati 26 éve költözött Diósdra családjával. Akkoriban nem utazott sokat, elmondása szerint a kilencvenes évek vége felé Diósdon élni felért egy nyaralással! Élvezte a kertet, házat és az akkor még kis falut. A közösségi életbe hamar bekapcsolódott, ma is járTovább olvasom…

Olvasási idő: 6 perc Az van, ami van! – kezdte Kati az előadását, és ezzel megidézte Weöres Sándor Ellentétek című versét. Folytatnám a mondatot, hogy ami nincs, az lehetséges. Képek kedvcsinálónak A vetített képeken mindent láttunk: modern épületeket, XXI. századba igyekvő országot, ahol a természeti szépségek sokasága is vonzza a turistákat. Az ország hetvenTovább olvasom…

Olvasási idő: < 1 perc Lehetőséget kaptunk arra, hogy részesei legyünk a Levegő munkacsoport nagyszabású felmérésének. Nitrogén-oxidok (NOx), és nitrogén-dioxidNitrogén-oxidoknak nevezzük a nitrogénnek (N) oxigénnel (O) alkotott vegyületeit. Köznapi értelemben nitrogén oxidok (NOx) alatt leginkább a nitrogén-oxidot (NO) és nitrogén-dioxidot (NO2) értjük. A légszennyezés mérésénél is ezen vegyületek mérése történik. A légkörben még ezeken túlTovább olvasom…

Olvasási idő: 2 perc Az 1994-ben alakult Civil Parlament Magyarországon 1997-ben február 1-jét jelölte meg a Civilek Napjának. 1998-ban tartották meg először, felhívta a figyelmet arra, hogy ha nem működnek kellő számban civil szerveztek, akkor az önkormányzatokra sokkal több feladat és felelősség hárul. Wikipédia Vajon nálunk megfelelően működnek? Idén a közösségi médiában egy kínai tanmesét osztottamTovább olvasom…