Ma van Advent első vasárnapja. A karácsonyt megelőző várakozás. Egyben az egyházi év kezdete. Felgyorsult mindennapjainkban fontos, hogy befelé, egymásra figyelés időszaka is legyen, tudnunk kell lassítani. Az elkövetkező időszak jó alkalmat kínál erre. A római katolikus és protestáns felekezeteknél négy hetet ölel fel ez az időszak, de a görögkatolikusoknál ez hat hét, így hat gyertyát gyújtanak. Ma már ez az időszak nem csupán a vallásos embereknek, családoknak fontos.
Karácsony és az azt megelőző időszak mindenkinek mást jelent.
Gyermekkoromban a csípős reggeleken Papám kezét fogva vagy a szánkón ülve még pirkadat előtt a ligeti „kistemplomba” mentünk hajnali misére, Dunaharasztin. Én a legtöbbször átszöktem hajnalban hozzájuk – hiszen együtt éltünk a fürdőszoba választotta el a mi lakásunkat a nagyiék mesebirodalmától – így nem maradtam le a „papás-reggelekről”. Majd az élet elsodort, sok minden változott. Papa már nem húzott a szánkón és Nagyika nem sütötte a bejglit, nem fontunk együtt koszorút. Elvesztésük után rohanós nagyvárosi évek következtek.
Majd később már édesanyaként – most már tudom -, hogy elfelejtkeztem arról, hogy mit is jelent a várakozás. Mindenféle külső nyomásnak illetve belső kényszernek megfelelve csodásan hoztam, no nem a nagyszüleim által megteremtett csodát, amit 10 éves koromig élvezhettem, hanem az anyukám tükörképét a feszült kapkodást, megfelelési kényszert. Pedig ezt senki nem várta el, én magam kényszerítettem bele önmagamat és akaratán kívül a férjemet és a gyerekeket.
Szükséges volt, hogy változtassak
Mostanra nincs kézzel készített adventi kalendárium, van helyette családi társasest, forrócsoki és közös mozi, séta, kártyaparti, sütisütés – a torta megtervezése szent estére – mégiscsak szülinapot (is) ünneplünk december 24-én. Volt olyan, hogy a megtervezett menü helyett, krumplis tészta került az ünnepi asztalra, hogy karácsonyfa helyett karácsonybiciklink volt. Ma már némi önismerettel a hátam mögött, nem csak karácsony közeledtével, hanem egész évben (több kevesebb sikerrel) próbáljuk nevetéssel, egymásra figyeléssel, bizalommal megtölteni életünket. Ilyenkor annyi a „plusz”, hogy korai sötétedést ellensúlyozzuk a várakozás időszaka alatt, szép lassan ünneplőbe öltöző belső terekkel, fényekkel, néha indokolatlanul sok szénhidráttal. Sokat segít, hogy lelkünk is ünneplőbe öltözzön a 4 hét alatt.
Klasszikus értelemben nem tartozunk semmilyen felekezethez sem. Mégis fontos ez az időszak. Ma az első lila gyertyát gyújtjuk meg, mely a hit jelképe. Én is hiszek, a családomban, az emberi jóságban, az egymás felé fordulásban.
Jó alkalmat kínál a közös esti sétákra a diósdi világító adventi kalendárium ablakainak felkeresése. Szerdán december elsején nyílik az első ablak. Részletek hamarosan 🙂