Hétfő este rendhagyó KözösNevező alkalmunk volt részünk. Vendégeink Szélpál Péter és Skultéti Szilvia voltak. Péter dokumentumfilmjét hozta el nekünk, míg Szilvia egy érzékenyítő foglalkozást tartott. Előtte pedig beszélgetett Péterrel, hogy jobban megismerjük őt. Szinte megtelt a pince, köszönjük, hogy ennyien eljöttetek.
Fogadjátok Skultéti Szilvia beszámolóját:
A Teher (film) – Az örvös medve szőrszála (meseterápia).
A hétfői közösségi klubban Szélpál Péter filmje szembesített bennünket azzal, hogy az autizmus milyen emberfeletti küzdelmet igényel a hozzátartozóktól. Péter egy fiatal rendező, aki különleges érzékenységgel készítette a filmjét, mert nem csupán a fizikailag nehéz, gondoskodási aspektusát mutatta meg az autizmusnak, hanem azt is, hogy hogyan keresnek megoldásokat az érintettek saját és gyermekük létkérdéseikre. Ezt az oldalt ritkán látni ilyen őszintén és kendőzetlenül feltárva.
Számomra a legmegrázóbb jelent az volt, amikor apa, elmondta, hogy azt szeretné, hogy a gyermeke előbb menjen el, mint ő. Később ezt a gondolatot, a beszélgetés során az érintettek is egybehangzóan megerősítették. Kegyetlenül hangzott, de ha valaki megnézi az apa filmben bemutatott 28 évnyi napi rutinba csomagolt érzelmeit, akkor megérti, hogy egy otthonba kerülés a gondozott számára egyenlő lenne a családról, szeretetről való elképzeléseinek a megsemmisüléssel. Ez pedig a legfontosabb életben tartó erőt a jelenti egy autista ember számára, és valljuk be számunkra is.
Fiatal rendező-növendék – hihetetlen érzékenységgel
Péterrel a vetítést követően arról beszélgettünk, hogy ez a második kisfilmje volt, de elkészült már, egy világgá menő Alzheimer kóros nagymamáról szóló alkotása is, és most Tóth Krisztina egyik novelláját adaptálja filmre. Olyan alkotóval van tehát dolgunk, aki érzékeny az emberi kapcsolatokra, amely központi elemként szerepel a filmjeiben.
Meseterápia – különbözőségünk és dühünk
A beszélgetést követően egy meseterápiás foglalkozásra került sor, ahol magunkban is megkerestük azokat a vonásokat, amelyek mássá tesznek bennünket. Nekünk is vannak ragaszkodásaink, bennünket is bánt, ha el kell térnünk a napirendünktől, vagy meg kell válnunk a biztonságos környezetünktől, és az egyik legnehezebb dolog számunkra is az agresszió és a düh kezelése, lecsendesítése. Óvatosan kell ekkor közelíteni hozzá, mint az örvös medvéhez, fokozatosan kell kérni, hogy csillapodjon, sokszor kell önzetlenül kínálni eledellel, és csak nagyon sokára lehet egy szőrszálat kérni tőle.
A résztvevő csoport csodálatos, érzékeny emberekből állt, akik nyitottak voltak a saját érzelmeik kimutatására, szavakkal, mozgással, hangszerekkel. A végén az autizmus puzzle jelképére írták üzeneteiket a filmben szereplő Márknak és apukájának.
Csodálatos délután volt!
Köszönet a Diósdiak Diósdért szervezőinek, elsősorban Kiss-Bakucz Orsinak.
A program az Közös Értékeink projekt során valósult meg.
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.