„Málta kétszer” címmel hirdettük meg az utazós kiadás legújabb epizódját. A sorozat előző részeiről is találtok itt bejegyzéseket: Trollok, fjordok, kompok – azaz élménybeszámoló egy családi kalandnyaralásról, Sasok földjén, bunkerek világában! – Albánia Csősz Kati szemével, Kalandnyaralás kamaszokkal Bulgáriában.
A mai előadásnak a „Málta sokszor” talán pontosabb cím lett volna, hiszen a közönségről kiderült volt, aki már négyszer is járt Máltán. Ez a páros előadás azonban igyekezett két élményre fókuszálni, Orsiék téli és Krisztiánék tavaszi utazására.
Számomra az este legérdekesebb tanulsága, hogy az emberek mennyire más céllal utaznak és mennyire más dolgokat vesznek észre ugyanazon a helyen. Krisztina egy rögtönzött történelem órával kezdte az előadást, amiből megtudtam egy csomó mindent, amiről addig nem is hallottam, pedig én magam is jártam pár hónapja Máltán. A közönség soraiból is érkeztek értékes hozzászólások, főleg Tamástól, aki sokszor járt Máltán és főleg a vallási témákra fókuszált. Tamásnak egyébként megvan az a mágikus képessége, hogy a fura (arabos) máltai településneveket ki tudja mondani, amit Krisztina és Orsi ki is használt az előadásuk során. 🙂 Orsi pedig a földrajzzal ismertetett meg bennünket.
Kóstolás
Orsi igyekezett az érzelmekre és az érzékszervekre és azon belül főleg az ízlelőbimbókra hatni. Bigillát és galettit készített otthon és hozott belőle kóstolót (azt ígérte hamarosan közzéteszi a magyarosított recepteket). Az előbbi egy babból készült krém, az utóbbi pedig egy omlós sós keksz. Hűséges fegyverhordozóként ezt körbe is vittük a közönségnek, hogy mindenki megkóstolhassa. A diósdi házi bigilla egészen hasonlított ahhoz, amit Mdinaban ettünk.
Újabb személyes élmény, és néhány tény után előkerült egy üveg Bajtra, amit Krisztináék hoztak Máltáról:
‘A sziklafalakkal körülvett vidéken jellemző a kaktusz, melyet „bajtra” néven is ismernek. Ez a növény Amerikából került a Földközi-tenger térségébe a 15. század végén. Végül Málta és Gozo területén talált otthonra a legnagyobb mértékben. Eleinte a lovagok használták hidratáló tulajdonsága miatt, a kaktusz gyümölcse, vagyis a bajtra azóta elbűvölő illatával és egyedi ízével járul hozzá különféle helyi finomságokhoz. A gyümölcsöt minden év augusztusában és szeptemberében helyi gazdálkodóktól gyűjtik össze. A gyümölcsből kinyert pép, amelyet a jellegzetes „tányér alakú” levelekkel szűrnek és erjesztenek egy élesztőfaj hozzáadásával, eredményezi a különleges bajtra likőrt.’
Ezt már nekem volt szerencsém megkóstolni Máltán, ezért most csak egy apró illatmintát szippantottam belőle és önvédelemből rögtön továbbítottam az üveget a mellettem ülőnek. Az íze rám pont úgy hat, mintha beleharapnék egy nagyon tüskés kaktuszba. De ez csak az én gyengeségem, Máltán sokan szeretik a bajtrát, sőt a közönségben is találtunk néhány titkos bajtra-rajongót. Szóval valójában csak udvarias voltam és lemondtam mások javára a likőrről.
Krisztináék és Orsiék más részeit járták be Máltának, de azért pár közös pont volt a két utazásban. Például a Wied il-Għasri, azaz a „Għasri-völgy”, egy lenyűgöző természeti csoda a máltai Gozo szigetén. Szűk, festői szurdok éles sziklákkal és meredek falakkal határolt, amely a Gozo szigetének belső részétől egészen a Földközi-tengerig nyúlik. És persze mindkét csapat járt a „marslakói” halpiacon, Valettában, Gozon, stb. Ezekről az élményekről hallhatott mindenki, aki jelen volt. A többieknek csak egy galériát hagyok itt, hogy sejthessék mikről maradtak le:
