A mozi a kultúrházban volt, ahol a farsang és egyéb jeles események is. A vetítés fontos társadalmi esemény volt, amit nem lehetett csak úgy elkapkodni, ezért a filmet sosem egyben látuk, hanem volt szünet, mint a színházban. Ilyenkor ki lehetett menni Panni nénihez a büfébe. Mai fejjel felfoghatatlanul vacak szénsavas narancslevet és ropit kaptam (örültem neki), a felnőttek pedig kocsmázhattak kedvük szerint. A film (ami akkoriban szó szerint film volt, tudjátok olyan tekercses) mire eljutott a mi falunkba (Parádsasvár) már az egész országot bejárta és igen kopott volt. Annyira, hogy gyakran elszakadt, ami spontán szünetet, azaz legális kocsmázást jelentett. Így a mozi egész estés társadalmi esemény volt, nem csak másfél óra filmnézés. Úgy sejtem, hogy a felnőtteket a film nem is nagyon izgatta, a lényeg inkább az együttlét volt. Szövődtek az új szerelmek, illetve Unikumtól tompult a kevésbé jól sikerült szerelmek miatt érzett fájdalom. Persze csak a felnőtteknél, nekünk gyerekeknek maradt a rossz narancslé meg a Traubi.
Bő 30 évvel később, a Netflix korában, sokkal könnyebb filmhez jutni. Bárki, bárhol szinte bármit megnézhet a telefonján. Viszont minden eddiginél nagyobb szükség van közösségi élményre. Igazi mázlistának érzem magam, hogy a sors összehozott néhány elszánt őrülttel, akikkel pár pohár bor mellett megálmodtunk olyan dolgokat, amiktől a mostani falum (Diósd) jobb hely lesz. Az egyik első közös program a kertmozi lesz. Lassan összeáll hozzá minden: már van kert, lesz projektor, hamarosan felfúrjuk a vásznat a falra, titkos kemencében sül a kovászos bigyó, ami menőbb, mint a popcorn vagy a nachos. Tegnap megegyeztünk a nappal, hogy merre térjen nyugovóra, biztosítva ezzel az igazi mozi élményt, ahol az ember a képet is látja. Lesz kábel, áram, hangfal, szék, létra és toitoi. És talán nézők is. Izgatottan várom az estét.
A mozi megvalósult, íme néhány fénykép az eseményről: