PinceMozi – 9 hónap háború

Olvasási idő: 4 perc

Nagyon vártuk a téli nyári szünet utáni első mozit. Augusztus utolsó vasárnapján, várakozásunkat felülmúlva szépen megtelt a PrésBár22. Rendhagyó módon dokumentumfilmmel tértünk vissza
Engem nagyon megérintett a film – talán ezért is csak most írok. 9 hónap háború.

Fájdalmasan aktuális

A szomszédban zajló háború, szinte napra pontosan 18 hónapja tört ki, akkor amikor bemutattuk Diósdon a 9 hónap háborút. Csuja László rendező volt a vendégünk, és elhozta nekünk dokumentumfilmjét.

Amikor februárban, Yvonne kiválasztotta a filmjeinket – naivan azt gondoltam, hogy addigra már múlt időben beszélgetünk a jelenlegi háborúról. Tévedtem. Ma is fegyver ropog több fronton a szomszédban.

Röviden a filmről

Jani 24 éves, Kárpátalján él. Fél árva, keresi önmagát. Úgy érzi minden jobb mint a nihil, ami körbeveszi. Nem dezertál, mint barátai, hanem bevonul. Csuja Laci akkor érkezik, amikor már a kiképzést kapja Jani és elindul a frontra. Hátrahagyva frissen eljegyzett szerelmét és édesanyját Erzsikét.
A film különlegességét a modern kor minden pillanatát rögzítő „okos” telefon adja. Nem csak a hátországban, Kárpátalján maradt hozzátartozókat mutatja meg a film, hanem Lacinak és a családnak küldött videónaplók – majdnem teljes bepillantást engednek a háborúba.

Szubjektív

A film nem mutat durva részleteket, de mögé látunk. Sokkoló a fiatal férfi lelkében történő változásokat követni. Sosem szeretném ezt átélni, nem szabadna, hogy ezt bárki átélje. Katonaként, gyermekként, anyaként, emberként. SEHOGY.
Mégis számomra a legdöbbenetesebb azok a képsorok, melyek a már leszerelt Janit mutatják: otthon, munka közben. Az üresség, az unalom, az érzés, hogy mégis vissza-visszatér a frontra, mert ott történt valami… ez a kép, érzés belém égett. 9 hónap háború – a várandósság is pont ennyi. Ennek a fiúnak, aki még ma is csak kora 30 éveit tapossa, biztosan megváltoztatta életét. Ma már nem Ukrajnában él. Ma már nem harcol az orosz hadsereg ellen. Ma már Európa másik végében él. Mezőgazdasági munkásként.

Rá is térek a film utáni beszélgetésre és Csuja Lászlóra. Nagyon hálás vagyok ezekért a találkozásokért, érzékeny, nyitott, kedves, izgalmas, értelmes fiatalokért, akik ellátogatnak filmklubunkba és életben tartják a #PinceMozit.

Miért éppen Kárpátalja?

Csuja László az SZFE-n végzett 2012-ben, mint rendező, dramaturg. Nem csak filmes rendezései vannak, hanem színházi rendezőként is aktív. 2007-től az Erélyi Vándorszínház előadásaink rendezője. Innen ered, hogy megérkezett Laci Kárpátaljára, dokumentumfilmet szeretett volna készíteni a falvakban élő szellemekről, és bennük hívő emberekről. Szóval, nem úgy érkezett oda, hogy „most forgatok a háborúról”.

Hogyan válik láthatatlanná a stáb?

A beszélgetés alatt megtudhattuk, hogy a videónaplók felhasználása mennyire körültekintően történt, diplomáciai, katonai és egyéb tekintetből is. A stáb nagyon figyelt arra, hogy az általuk bemutatott család ne sérüljön jobban, mint amennyire a háború sújtotta őket. Beszéltünk arról, hogy miként váltak láthatatlanná és mégis a család részévé a stáb tagok. Mennyi empátia kell, hogy jelenlétükkel ne befolyásolják az eseményeket, hanem tényleg csak megörökítsék.
Érdekes része volt a beszélgetésnek, amikor arról beszéltünk, hogy a mi szemszögünkből csekély tiszteletdíjat hogyan tudták úgy átadni, hogy az nem változtassa meg az életet – hiszen akkor heti 7*12 óra munkáért Jani kevesebb mint 40e Ft kapott. Így a Szarajevói Filmfesztiválon a közönségtalálkozón is részesei lehettek Jani, menyasszonya és édesanyja Erzsike a sikernek, ami az ő nyitottságuk nélkül nem jöhetett volna létre.

„Csuja László rendező első dokumentumfilmjében érzékenyen és sokrétűen ragadja meg egy fiatal férfi belső küzdelmét, melyben az intim családi pillanatok és a mobiltelefonos selfie-kultúra hatására testközelbe kerül a háború. A Kilenc hónap háború világpremierjét a Szarajevói Filmfesztiválon tartották, ahol a dokumentumfilmes versenyprogramban elnyerte a zsűri különdíját.”

írja a PORT.HU

Csuja László személyében ismét fantasztikus filmest ismertünk meg. Biztos vagyok abban, hogy nem az augusztusi volt az utolsó találkozásunk.
Laci téged is szeretettel várunk vissza a filmklubunkba! Köszönjük, hogy velünk voltál. Várjuk a „szellemes” mozit is! visszavárunk!