Fogadás – ahol mindenki nyertes

Olvasási idő: 2 perc

Amikor Bence igent mondott arra, hogy meséljen a kalandos nyaralásról, akkor Orsi megígérte, hogy nem szól bele, nem „trollkodja szét” az estét. Ebben senki sem hitt igazán.

Gondoltátok volna hogy Orsi képes majdnem két órán keresztül egy szót sem szólni?

Ő* biztos volt benne és azzal támogatta szerdán Bence előadását, hogy felajánlotta hogy végig csendben lesz, ha ez mégsem sikerülne akkor libának öltözik a DiDi idei borfejtőjén. Végül az egész sztori egy fogadássá kerekedett, és én mint bukméker gyűjtöttem a felajánlásokat.
Végül tizenegyen fogadtak. Kijelöltük hogy ki lesz a zsűri, majd elkezdődött az élménybeszámoló.

Vajon tényleg csendben maradt?

Hát, nem mondom hogy Orsi közben csöndben üldögélt, mert nem lenne igaz. Folyamatosan nyüzsgött, jött ment, sütit osztogatott, mosogatott is volna, ha lett volna víz a csapban. Közben pantomimmal kísérte az előadást, és egyesek szerint a hangok a fejében egy pillanatra sem hallgattak el. Igazi vitustáncot járt, és ellenállt. Még Bence provokációinak is.  Summa summarum teljesítette vállalását, amivel hét ellene szavazó felajánlását zsebelhette be a maga és a DiDi számára. Persze arra számított, hogy nem lesz olyan ember aki mellette fogad, de tévedett.

Mivel gazdagodtunk mi?

Egy jókedvű játékkal, felajánlások sorával (zebraőrködéssel, adatfelvitellel a Járókelő rendszerébe, filmklubon való közösségi munkával, de pálinkával és sörrel is), fejenként egy szelet répatortával és azzal is, hogy láttuk, Orsi mire képes azon felül, amit már úgyis tudunk.
Persze azt se felejtsük el, hogy ugyan Bence nagyon élvezte, hogy a felesége csöndben van, de a vetítés során volt egy-két olyan videócska, ahol Orsi hangját hallhattuk (mire volt aki felhördült, de
lenyugtatták az illetőt, hogy a videó az ér).

*- Ő sem volt ebben biztos, de megpróbálta, hiszen a remény… (Orsi)

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.